Szóljon hozzá!
GUTENBERG TÉR:

Mészáros Zoltán :
Kinek Észak, kinek dél. Kinek egyik sem.


Pap Ágota :
Galád trükk a cím mögött


Berényi Emőke :
Abszurdisztán


Mészáros Zoltán :
Hüzün


Kibris Alitta :
Az igazi vámpírok manapság

Kultúrfigyelő:
ajánló:
A lefejezett keselyű rejtélye
Tim Davys bemutatkozó regénye, „A halállista” teljesen rendhagyó krimiként robbant be a könyves világba, és bemutatta a plüssfigurák világát, amelyben gyilkosságok sorozata bolygatta meg a plüssállatok életét. 2011 decemberében megjelent Davys második regénye, „A lefejezett keselyű rejtélye”, melyben eredeti ötletéhez hűen, plüssállatokat helyezett noir stílusú krimi történetbe.

Ősunalom

THEALTER, SZEGED 2009

Ache: A dráma-gépezet imitációja

alkotó-előadó: Pavel Szemcsenko

Tóth Ágota

2009.07.31.

40 fokos hőség, délután 6 óra. Színház. Ki, és miért megy ilyenkor színházba? Jókat olvastam az előadásról, bízom benne, megérte eljönni.

Az Ache színházi csoport 1989-ben alakult Szentpétervárott. Pavel Szemcsenko a társulat alapító tagja, A dráma-gépezet imitációja című előadás első szólóprodukciója. „A költőien expresszionista előadás a közösségi magány megtapasztalásáról szól – egy olyan saját magán végzett kísérlet, amelynek során az ideális partnerrel, a tárggyal próbál meg dialógust folytatni.” – olvasom az előadás ismertetőjében.

A színen egy fehérre festett arcú férfi, fehér ruhában. Áll a rivaldában, megfesztített Krisztus-pózban, kezében két nejlonzacskó. Hátatfordít, elindul, visszajön, áll. Hátatfordít, elindul, visszajön, áll. Háromszor. A közönség nevet. Elkezdődik a bohóckodás.

A színpadon tárgyak. Üres üvegek, botok, csizma, gitár stb. Végigpróbálja valamennyit. Mi mire használható. Üvegeket tologat, rakosgat, botokat tördel. Élvezi, hogy annyi mindenre használhatóak a tárgyak. Élvezi, hogy hatalma van felettük. Ha belerúg az üvegbe, elgurul. Ha eldobja, összetörik. Igaz, hogy néha meg kell küzdenie ezzel-azzal, a botot íjjá alakítani nem könnyű, de végül azért mégis „legyőzi”.

De itt benn legalább hűvös van. Kellemes félhomály. Csend. Az előadás túlnyomó része szinte teljes csendben játszódik. Egy idő után elkezdem számba venni a kellékeket. Mennyi van még? Sok. Eltart még egy ideig a kísérletezés, bohóckodás… Azon gondolkodom, hol van itt a közösségi magány? Nyilván abban, hogy a jelenlévő tárgyak feltételeznek más emberi jelenlétet is. Valahol. A szél befúj egy rakás szemetet. A férfi ezekkel is játszik. Meg játszik a vízzel, meg a tűzzel. Égő trombitát fújva valamiféle rituális táncot jár. Az „ős” ember játéka? Kreativitása? Netán tudatos „kivonulása”? A talált tárgyak megtisztítása? Új világ építése? Próbálok gondolkodni – hátha így gyorsabban múlik az idő.

Egyszer csak a magányos férfi megszólal. Értelmezi azt, amit eddig láttunk. Egy nagyméretű papírkockát tart a kezében, aminek minden oldalán írott szöveg. Felolvassa, miközben fehér festékkel lefesti az elolvasott szavakat. Azt mondja, hogy a szavak egyenlőek a dolgokkal. A szavakat kimondom, tehát én is egyenlő vagyok a dolgokkal? A szavakat ezerszer kimondták, az álmokat pedig elfelejtik. De le lehet festeni a szavakat. (úgy látszik, jól jutott eszembe a talált tárgy és nyelv megtisztítása. Tandorit nem fogom elfelejteni, a témának ezt az interpretációját biztosan.)

Unalmas, vontatott előadás. Tele ismétlődő motívumokkal, üresjáratokkal. A téma sem túl eredeti. A felmerülő kérdések sem. Bár az alapkérdés elgondolkodtató. Amit láttunk, a dráma-gépezet imitációja? Ilyen a dráma? Kísérletezés? Sok üresjárattal? Így jön létre a dráma? Nem tudom. Az biztos, hogy színházba nem ezért járok. Ezért nem járok színházba.

Hozzászólások:
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide

No 59